Amerigo Tot – portrétöredék –

Néhány éve zajos csinnadratta font ünnepkoszorút feje köré; Amerigo Tot hazai kiállításai idején zengett a dicshimnusz: Európába szakadt hazánkfia nagy tehetségéről, évtizedes alkotómunkájáról, szülőfalujának, Fehérvárcsurgónak ajándékozott térdeplő Madonnájáról, parasztkezéről, ízes beszédéről, művészetéről zengett az ének. Könyv, film, kiállítások, újságcikkek. Aztán az ünnepség véget ért, az ünnepség-rendezők fáradtan hazatértek új ünnepeket előkészíteni, felfedezni újabb ünnepelhetőket. Amerigo Tot visszatért Rómába, negyven éve otthonába, a festők, szobrászok lakta Via Marguttára.

Leonardo Sinisgalli rómainak nevezte Traianus idejéből. Elio Mercuri antik szívét dícséri. Mások reneszánsz bűvöletéről beszélnek, Keresztury Dezső 1969-ben Tihanyban mondott kiállítás-megnyitójában a szülőföldszeretet és Európa-tisztelet összeforrottságát hangsúlyozta Amerigo Tot szobrászatában. Tot a kaland szerelmese.
A Bauhausban tanul, aztán menekülni kényszerül Németországból, gyalog indul Itáliába, Rómába, a csodák városába. Dolgozik nyomdában, rajzait árulja kávéházakban (nem megvetendő foglalkozás ez; a később íróként nevezetes Lénárd Sándor akkoriban egy kimustrált vérnyomásmérővel bóklászott Róma jobb kerületeiben, szolgálatait ajánlva otthon ülő hipochondereknek), aztán tengerész, hajókázik Európa tengerein, a háború éveiben partizán, ejtőernyős, békében tanár, alkalmi filmszínész.
A római Termini pályaudvar hatalmas — 128 méter hosszú — oromdíszítésével szerez világhírt magának, készít parányi érmeket, betonreliefet, díszes aranykalapácsot a pápának, szökőkutat Amerikába, emlékművet Iránba. Madonnát a fehérvárcsurgói katolikus templom számára.
Amerigo Tot protestáns. Hatvanhét éves. Két hetet Amerikában tölt: tanít, majd hat hét otthon, Rómában, közben két hétig Bariban is tanít, aztán újra Róma. És készül Perzsiába, szobrának felállítási munkálatait ellenőrizni.
Még mindig a nők — mondja teafőzés közben. Sóhajt. Mosolyog.

Amikor Rómába érkezett, a Gianicolo bokrai között, a szabadban töltötte az első éjszakát. Menhelyen lakott később, első nagyobb megrendelése: egy szálloda zsalus ablakainak kimázolása. Moholy-Nagy, Kandinszkij, Maillol — párizsi és Bauhaus-béli mestereinek szelleme mintha felejtődne: tanítója, bűvölője a varázsos Róma. Az érett reneszánsz realizmusmámora formálja szellemét s műveit, és bár 1948 után szembetűnően megszaporodnak nem figurális ábrázolásai, újra és újra sokalakos műveket készít, elkészíti Bariban a takarékpénztár pompás bronzkapuját — kancsal idézése ez Ghiberti szépséges munkájának, a firenzei Paradicsom kapujának. Rajzol: Aretino erotikus költeményeihez buja illusztrációkat; Madonnát, asszonyokat, kurtizánokat.
Emlékművet állít az első ikerrepülőknek, és amikor lezuhan Komarov, újraalkotja — most már bronzból — a szobrot, s a két eddig egymáshoz simuló tárcsát egymásnak feszíti : a szorításból rémült, égre meredő kéz emelkedik.

A szent év megnyitásához kalapácsot rendelt tőlem a Vatikán. A kalapácshoz arany kellett, nekem az nincs. Megyek a Vatikánba, fogad valami méltóságos, titkár, mondom, kellene vagy két kiló arany. Megyünk a raktárba, csak úgy az elejébe, a titkár fog egy cipősskatulyát és egy polcról belesöpör a kezével egy halom törmelék aranyat, kérdezi, elég lesz-e. Mondom, kell még. Söpör hozzá vagy fél kilót, így már elég volt.
Megyünk a pápához, kezébe adok egy nagy darab agyagot, mondom: markolja meg jól, Szentatya. Aztán a kalapács nyelét úgy csináltam, hogy épp a pápa kezébe illő legyen. A nyél az ő markolását formázza. Dolgoztam a kalapácson, közben elutaztam, éjszaka kirabolták a műtermemet. Elvitték az aranyat. Megyek a titkárhoz, mondom: mit csináljak, kiraboltak. Adott megint egy dobozzal, lenn meg rácsot szereltettem az ablakra. De most nincs itthon aranyam, csak gipsz meg fa. Azért nem törik maguk a tolvajok.
A kalapács elkészült, a hozzávaló kőműveskanál is, arany és ezüst, domborművekkel díszítve, használta a pápa az év elején, év végén. Aztán vége lett a szentévnek, nemrégiben találkozom a titkárral, mondom: nem látom a Vatikán múzeumában az aranykalapácsot. Aszongya a titkár, nem bizony, mert a Szentatya nagyon megkedvelte, ott tartja az asztalán. A múzeumban meg hiányzik a leltárból.

A talált és csinált — e két mű —alapzata szép, lapos kavics; rajta rozsdás gépalkatrész — állítva, mintha embert utánozna; mellette egy furcsán faragott vasdarab: mintha-esztergapad. Az ami van és az ami lehet XX. századi talányos közössége.

Anzióban, ahol annak idején partra szálltak az amerikaiak, épen maradt egy német bunker. Szürke, terpeszkedő betonszörny: a háború emléke, maradéka. Anzio polgárai megkeresték Amerigo Totot, csináljon valamit az idétlen betoniszonyattal.
Tot nekilátott: autókerekekkel, vaslemezekkel, gépdarabokkal fedte be az eltávolíthatatlan háborúcsonkot, és belőle sisakos harcost formált, időtlen háborúemléket: monstruózus és nevetséges szörnyet. Riasztó, tengert bámuló vasfejet. Nevetségesen terpeszkedő vasmammutot.
Köztéri szobor: az átlagosnál nagyobb méretű sisakos antik harcos.
Építmény: betonbunker némi művészi takarással.
Játékszer: a gyerekek kedvtelve mászkálhatnak a furcsa lemezszörnyön, meghódíthatják s meglovagolhatják a háborút.
Utcadísz: olyan furcsa nagy fém-akármi, szépen csillog a napsütésben.
Valami: jön szembe velünk az országúton, és mi rajtafelejtjük szemünk az ormótlan vasdarabon; megriadunk, mosolygunk, orrunk fintorítjuk, hangosabban nyomjuk az autódudát, megszorítjuk a mellettünk álló kezét, beleköpünk a tengerbe, elmélázva nézzük a madarak röptét a víz felett, eszünkbe jut lefagyott lábunk, gyerekünk mosolya, kamaszkorunk indiáncsapata. Mások leszünk, mint pillanattal korábban voltunk.
A többi az esztétákra tartozik.

Főiskolai tanárság, otthoni műterem, köztéri megrendelések — ilyesmiről volt szó. Aztán néhány szobromat bepaszírozták a múzeumba. A múzeum nem érdekel. Oda el kell mennie az embereknek. Amibe naponta beleütköznek — olyat szeretek csinálni. Építészekkel együtt: épületek homlokzatát, tereket, szökőkutakat; valamit az utcán. Mint most Anzióban. Amit az emberek mindig látnak. Philadelphiában, Rómában, Bariban, Teheránban már csináltam. Pesten — az lenne az igazi. Keressen otthon valami ormótlanságot — befedném.

És iszogatjuk lassan a divatos koreai fehér gyökérteát. Keserű. De egészséges.