Őfelsége, a kilowatt

AMERIGO TOTTAL A MŰCSARNOKBAN Szombaton nyílt meg Tóth Imre — nemzetközileg ismert nevén: Amerigo Tot — műveinek első, reprezentatív hazai kiállítása a Műcsarnokban. Az itt látható ötvenkét szobor, tizennégy nagyméretű fotó és több mint félszáz rajz harminc esztendő gazdag és érdekes művészi fejlődésének keresztmetszete. A legelső, kisebb méretű szobroktól (az 1937-ben készült Bikák, a Judit és a kis Bacchánsnők tartoznak ide), a legújabb alkotásokig (mint a szuggesztív hatású, fából faragott Mechanikus kereszt, s a művész szülőfalujának ajándékul szánt Csurgói Madonna) terjed a kiállítás íve, amely Tóth Imre műveinek egyik legteljesebb bemutatója: anyaga gazdagabb a nemrégiben rendezett amerikai, svájci, tokiói kiállításokénál. TUD RAJZOLNI ? — Amint itt látható munkáim bizonyítják — kezdi a „tárlatvezetést" — a Bauhausban szinte ugyanabban a szellemben kezdtem dolgozni, ahogyan ma alkotok. Az olasz reneszánsz azonban „kitolt" velem. Amikor Itáliába kerültem és láttam, milyen páratlan remekműveket hozott létre a reneszánsz, elkezdtem hagyományos stílusban dolgozni. (E „klasszikus" kor-szakom dokumentumai is itt láthatók a kiállításon.) S csak miután nagyon alaposan megtanultam a klasszikus szabályokat, tértem vissza ismét kezdeti, modern törekvéseimhez. Gyakran megkérdik tőlem, szüksége van-e a modern művésznek klasszikus rajztudásra. Nem tudom. Én mindenesetre jobban érzem magam, hogy tudok klasszikus stílusban is dolgozni. A művészet célja azonban nem a klasszikusok másolása, hanem saját korának kifejezése. A mai kor fogalmai mások, s mi úgy próbáljuk kifejezni például Őfelsége, a kilowatt fogalmát, amilyennek ismerjük. A HÜVELYKUJJ EREJE Tóth Imréről azt mondta egyszer Picasso, amikor római műtermében felkereste: „Ha az Isten szobrásszá változtatna, Arp szemét kérném tőle, Moore rajz készségét, és azt az erőt, ami Tot hüvelykujjában van." Művei nemcsak Olaszország számos nagy, modern építményét díszítik — a Termini pályaudvar homlokzatától a Luigi Nervi tervezte Sportpalotáig, hanem Európa és a világ sok más országában is elismerést szereztek művészetének. Mostani alkotói pediódusában készült szobrait ő maga az absztrakt konstruktivizmus irányzatához sorolja. — Úgy érzem, a mai világot, a mi életünket alig lehet kifejezni a figuratív szobrászat eszközeivel — mondja. — Kit érdekel ma a síró nő vagy a szaladó férfi alakja? A második világháború megváltoztatta a Iátványok értékét. Az Auschwitzról vagy Buchenwaldról készült fényképek látványa után egy síró kisfiú képe vagy szobra már nehezen és csak nagyon ritka esetben képes megrendíteni. A múlt századok figurális művészete nagyszerűen meg tudta jeleníteni a maga ideális modelljét: egy csodálatos női alakban például kifejezhette, milyen az ideális, harmonikus „az Ember". Nekünk már nem az a fontos, milyén az ember külseje szép-e, csúnya-e —, ha-nem az, hogy mit kezd azzal a fogalommal, hogy Ember: vagyis: milyen ember? PORTRÉFILM Tóth Imre absztrakt szobrásznak vallja magát, alkotásait azonban a nagyon is reális valóság ihleti, s arra próbál — a maga módján, a maga eszközeivel — hatást gyakorolni. Esztétikai elveit is a maga sajátos módján fogalmazza meg: nem mindig vitathatatlanul és végérvényesen, de mindig érérdekesen: — Különben is, nagyon ködös fogalmak ezek, hogy absztrakt, meg nonfiguratív — folytatja. Minden, ami a természetben is megtalálható, figurális, ha különbözik is a megszokott látványoktól. A mikroszkopikus világ például, annak, aki még sose nézett mikroszkópba, absztrakt — pedig nagyon is élő valóság, nagyon is figurális látvány. Másfelől pedig: minden műalkotás létrehozása absztrakciós folyamat ered-ménye. Szerintem Rodin is „absztrakt" szobrász, hiszen ki látott valaha is egy férfit egy bronzból vagy kőből készült nővel szerelmeskedni? ... A naturálisan megformált bronzszobor is művészi elvonatkoztatás, absztrakció eredménye — akár az én „használhatatlan gépeim". Sosem a forma, a stílus, a külsőség a fontos, csakis az, hogy egy mű kifejez-e valami fontosat a maga koráról, vagy sem. Egy jó azték szobor ugyanolyan halhatatlan remekmű, akár egy görög, noha egészen más a formavilága. És vajon miért szép minden valódi népművészet, a norvégtól a bantu négerig, a kínaitól az aztékig vagy a magyarig? Mert parasztok hozták létre, őszintén és kiagyalások nélkül, a maguk képére, a maguk élményeiből. A beszélgetés és a vita a művész gondolatpezsditő elveiről nem fejeződik be, csak félbeszakad: Tóth Imrét filmesek ragadják el; Huszárik Zoltán rendezésében tizenöt perces, színes portréfilm készül Amerigo Totról és művészetéről.