Szobrok a tihanyi múzeumban

Séta Amerigo Tot kiállításán

Szeptember 27-én hatvanéves lesz Amerigo Tot, a modern európai szobrászat egyik nagymestere. Nagyméretű műveiről, amilyenek a Termini-fríz, a Bandieri-testvérek cosenzai emlékműve, a Palazzo dello Sport díszpáholyának mellvéd-kerámlája, a Raffaelo óceánjáró plasztikai díszei és a többiek, csak elképzeléseink lehetnek. Ezek helyett három évtized terméséből hozta az elmozdíthatót: művészetének régibb és legújabb remekeiből szállíttatott a kiállításra, Tihanyba is.

A szép Partenopea és a kert

Talán öten lehetünk, akik már két órával a megnyitó előtt engedélyt kapunk: fölsétálhatunk a lépcsőkön, szétnézhetünk a kertben is, amely falakkal körülzárt anyaországa a különleges növényzetnek. Az égbolt is ott kéklik fölötte, megkínálhatja holddal a két bronzasszonyt: a révületben hajába kapaszkodó Holdkóros I-et és a másik megbűvöltet, a Holdkóros II-t.
Kínálkozik a gondolat, hogy a múzeum kertjében elhelyezett alkotásokat nem véletlenül állították a szabadba a rendezők, a kavicsos kerti út mentén szinte hasznosságát igyekszik bizonyítani a „Szobor, mint jelző". Néhány lépésnyire az itáliai állami erdők igazgatóságának tulajdona, az Aspromonte is beleillik a környezetbe. De a felsoroltaknál is elragadóbban a három vánkoson szunnyadó szobor: A szép Partenopea. Csak a tarkóját védi kalappal, különben meztelen testét teljesen kiszolgáltatta a napnak.
Itt fürdik a napban s bronzból és vasból kimunkált mű, A föld szeme is. Meglehet, annyi félét sugall, ahányan rácsodálkozunk. Ez a „szem" — magyarázhatná valaki — az egyetlen bizonyosság. Körülötte kihűlni, szét- és lepattogzani látszik minden. Mások belemagyarázhatják, hogy ez a szem nem akar belátni a bekövetkezhető iszonyat kulisszái mögé; ahogyan a tihanyi múzeum előtt elhelyezett A föld füle sem magáért hallgatódzik, hanem helyettünk; nem a régi ellustult észjárásra, szárnyaló képzeletre biztat — kifürkészni az ismeretlent.
Már nem a kertben, hanem a múzeum termeiben ennek a művészi tépelődésnek önkifejtését és teljes megvalósulását szemlélhetjük a Mikrokozmosz a makrokozmoszban, a Fekete zongora az űrhajón, a Geometrikus gordiuszi csomó, a Képtelen párbeszéd, vagy A jó és a rossz „angyal" című művekben.
Nem is elrettentő célzatú tanítást, hanem híradást kapunk a változatos formavilágú, zaklatott víziójú felfedezőtől, akit tehetsége a „Hódobat az ikerrepülőknek" és a „Komarov emlékére" megalkotására képesít. Főleg az utóbbi döbbent meg. Spekulációval nem gyanúsítható virtuóz remeklés.

Asszonyokkal a Csurgói madonna előtt

Nyomon lehet követni, a műveket jelző címtáblák évszámai is eligazítanak, hogy a klasszikus hagyományokhoz igazodó, realista ábrázolást mikor váltotta föl Amerigo Tot művészetében — mint műfaj — az absztrakt. A leolvasható dátumokból arra lehet következtetni, hogy a szakítás gondolata a figurativ kifejezéssel robbanásszerűen következhetett be; akkor, amikor Tóth Imre partizán lesz, amikor második hazájában az olasz ellenállókhoz csatlakozik.
Háborús és partizánélmények utórezgéseként születhetett a Sebesült páncélos, amelytől két asszony — a művész szülőfalujából jöhettek — elfordul, s visszasiet a Csurgói madonnáhnz. Ott hosszú percekig, Judit és Salome alakja előtt csak egy pillanatig, de odadermedve állanak, és értik a Táncoló bacchánsnőket, a Pletyka és a Veszekedés asszonyalakjait. Áhítattal a Falusi üdvözlégy-et, a Golgotát, a bronzba komponált öt alakot. Megdöbbeeti őket, hogy éppen a legtöbbet szenvedőnek, Krisztusnak, csak az átszegelt lába látszik, értelmet adva a történetnek.
A figuratív ábrázolással közérthetővé munkált bibliai jelenetek — a Keresztelés, az Utolsó vacsora — után nem lehet megmosolyogni a találgatást, hogy a két egymással feleselni látszó satuvas-alakzat közül melyik a jó, melyik a rossz angyal? Mérlegeljen az értelem. Fáradékonyság helyett a dolgokat megostromló képzeletre van szükség, hogy ráérezzünk a szobrok és grafikák jelentéseire. A tihanyi múzeumban most látható művek között az egyik grafika a Formajátékok címet viseli, de az sem csak céltalan, hanem tartalmas játék.

A dedikált Kavicsasszony

Hazánk fia, a fehérvárcsurgói Tóth Imre, Amerigo Totként szerzett magának a világszerte ismert szobrászok élmezőnyében nevet. Ahogyan közkatonaként Tóth Imre a fasizmus ellen harcoló partizán tudott lenni, úgy válhatott — mert nemcsak tehetség, szívósság is kellett hozzá — elismert művésszé.
Robosztus alakja, éles vonásokkal összekaszabolt férfiarca, a vasat is engedelmességre szoktató keze szoborba kívánkoznék. Vele nem bánhatnak el úgy a ringben, mint egyik szánalmat kiváltó alakjával, a Nyugdíjas birkózóval. Kézfogása érdes, de szelíd. Bozontos-őszes szemöldöke alól melegen csap rám a tekintet. Az ablakdeszkán a Kavicsasszony-t dedikálja.