Amerigo Tot, a világhírű szobrász szeptemberben hazalátogat Csurgóra

A Rómában élő magyar származású, világhírű szobrászművész: Amerigo Tot életpályájáról a Magyar Nemzet már beszámolt néhány hónappal ezelőtt. Említettük, hogy a kiváló művész harmincegynéhányévi távollét után hazalátogatni szándékozik. Felvetődött a terv, hogy az Agrártudományi Egyetem megépülő gödöllői új, központi épületének auláját az ő egyik alkotása, a mezőgazdaság történetét ábrázoló, réz dombormű díszítse. A művész úgy döntött, hogy szeptemberben hazalátogat Magyarországra, ahol kiállításon mutatja be több szobrát és a nagy alkotásairól készített fényképeket. A hírt megerősítette dr. Major Máté akadémikus, egyetemi tanár, aki nemrégiben Itáliában jártakor felkereste Rómában a Via Marguttán lakó szobrászművészt. Major professzor Amerigo Tot elhatározását közölte a Fejér megyei múzeumok igazgatóságával, amely a napokban levélben arra kérte fel a művészt, hogy kiállítási anyagát először szülőföldjén , Székesfehérvárott mutassa be. Amerigo Tot minden alkalommal örömmel vallja, hogy magyar származású, a Fejér megyei Csurgón született egy szőlőhegyen. Ma is elevenen élnek benne gyermekkorának emlékei. Büszkén hivatkozik arra, hogy ősei, rokonai mind kétkezi munkások , földművesek voltak, talán ezért is van kezében annyi erő. S bizonyára ezért is mondhatta Picasso, amikor Olaszországban járt és meglátogatta őt: »Ha a Mindenható szobrásszá változtatna, Arp szemét kérném tőle, Moore rajzkészségét és azt az erőt, ami Tot hüvelykujjában van.« A csurgói öreg szőlőhegy szeptemberben haza várja annyi év után hűséges fiát. Egyik tikkasztóan forró nyári délután a minap Fehérvárcsurgón jártam. A móri horpadásnak nevezett vidék bakonyi oldalán fekvő falu határában nem csak jó búzatermő földek vannak, de a domboldalon, az egykori grófi kastély és park körül — ma fiúnevelő otthon céljára szolgál a volt Károlyi-kastély — jó bort is adnak a szőlők. A község lakóinak száma alig kétezernégyszáz, ennek csak kis részét foglalkoztatja a mezőgazdaság, főleg a nőket és öregeket. A Jóreménység Termelőszövetkezetnek háromszázharminc tagja van, akik mintegy kétezerötszáz holdat művelnek meg. A férfiak java az innen nem messze levő Iszkaszentgyörgyre, a kincsesi bauxitbányába, meg a balinkai szénbányába, és persze Székesfehérvár nagy ipari üzemeibe jár dolgozni. A faluban meglepően sok az új ház. Napbarnított, szikkadt arcú, hatvan év körüli parasztembert szólítok meg a Kossuth utcán, amint felmegyek a domboldalra. Kezében két vederrel a kúthoz megy éppen. Hallott-e valamit a falu híres fiáról, Tóth Imre szobrászművészről? — Tudok róla, hogy igen híres ember lett — mondja egyszerűen. Varga Józsefnek hívják, aki, m nt a beszélgetésből kitűnt, gyerekkori játszótársa is volt Tóth Imrének. — Emlékszem reá, de lehet, hogyha velem szembe jönne most az utcán, nem ismerném meg, hiszen olyan régen volt. Egyidősek lehetünk, én 1908-ban születtem. Kisgyerekkorában nyaranta hazajött Pestről Csurgóra, nagyapjához, idős Tóth Imréhez. Egy fertály földje volt az öregnek, kilenc-tíz holdnak felelt meg. Ilyenkor a nyáron hazajött, sokat fürödtünk együtt a többi gyerekkel a Gaja patakban. Alacsony, nádfedeles kis házban született Tóth Imre a falu szélén, a régi Malom utcában. Ez a ház is, mint annyi más a faluban, leégett a háború idején. De a nagyapa kis háza ma is megvan a Dózsa György utcában. Az öreg Tóth Imrének három fia volt. A szobrászművész apja — ugyancsak Tóth Imre —, volt a három fiú közül a legidősebb. Másik két fia ma is Fehérvárcsurgón él, Tóth Gábor hetvenöt éves, Tóth Miklós hatvanöt éves. Mindketten a termelőszövetkezet tagjai. Tóth Gábornak két leánya van: Margit, férjezett Fenyves Péterné, a fehérvárcsurgói földművesszövetkezet könyvelője itt él a községben, és Julianna, férjezett Sziráki (elírás, helyesen: Cziráki — a szerk.) Józsefné, Sopronban vezető óvónő. Tóth Miklós két fia közül az egyik — Imre — bányász, a Balinkai Szénbányák dolgozója, a másik — Miklós — fuvaros, ők is Fehérvárcsurgón laknak. A községi tanácsházán megtalálható adatok szerint Tóth Imre fővárosi rendőr 1909. október 3-án bejelentette, hogy 1909. szeptember 27-én délután három órakor felesége fiúgyermeknek adott életet, akit ugyancsak Imrének kereszteltek el. E bejegyzésből megtudjuk azt is, hogy időközben az apa budapesti lakos lett. Vajon milyen állást kaphatott abban az időben egy írni-olvasni épphogy megtanult parasztlegény, ha a fővárosba került? Legjobb esetben altiszt, vasutas, postás, villamoskalauz, vagy rendőr lehetett, ha szerencséje volt. A hír, hogy Amerigo Tot szobrászművész, akinek nevét ma világszerte korunk legnagyobb alkotóművészei közt tartják számon, hazalátogat Magyarországra, a művész szülőfalujában is szóba kerül: a községi tanácsházán már tudnak róla, hogy a falu világhírű művészfia hazalátogat, és felkeresi majd szülőfaluját is. — Szívből örülünk ennek a látogatásnak — mondta a községi tanácsházán Nagy István, a községi tanács vb-elnöke, amikor Tóth Imréről beszélgettem vele. — Községünk minden lakója szeretettel és büszkeséggel várja őt. A szobrászművésznek már nem élnek a szülei, Budapesten haltak meg. A rokonok közül Fenyves Péternével, Tóth Gábor leányával, a művész unokahugával válthattam néhány szót a földművesszövetkezet irodájában. — Sajnos nekem alig vannak emlékeim róla — mondta a szőke hajú szerény asszony —, hiszen olyan régen ment el Magyarországról. Nem régiben egy amerikai újságból, amelyet egy fehérvárcsurgói asszony küldött haza hozzátartozóinak az óceánon túlról, olvashattuk, milyen nagy művész lett. Édesapám is alig emlékezik már reá. Múltkor több fényképet láttam róla az egyik képes folyóiratunkban és úgy találtam, arca nagyon hasonlít édesapáméhoz. Fenyves Péterné felhívta a figyelmemet: keressem fel a faluban Kovác s Lajos nyugalmazott református lelkészt, ő bizonyára tud érdekeset mondani. A grófi birtokból kiparcellázott telkek helyén, virágos kis kertben találkoztam Kovács Lajossal. — Kedves emlékem fűződik Tóth Imréhez — emlékezett vissza reá az Idős református lelkész. — Szeptemberben, ha majd hazalátogat szülőfalujába, talán én is megölelhetem őt. Azért mondom, talán, mert nyolcvan­harmadik évemben vagyok. Amikor 1909. október harmadikán, egy nagyon szép őszi vasárnapon beiktattak tisztségembe, az első újszülött, akit aznap megkereszteltem, Tóth Imre volt, a ma világhírű szobrászművé z. Utoljára a harmincas évek elején találkoztam vele Fehérvárcsurgón. Külföldről volt látogatóban, néhány napra szülőfalujába is eljött rokonaihoz. Úgy emlékszem, Olaszországból jött haza akkor. Később, a második világháború előtti években még néhányszor kaptam tőle levelezőlapon üdvözletet Olaszországból. A szüreti napokon lesz éppen vendége a falunak Amerigo Tot, ak itt született a hegyoldalon, ősszel, és akkor is szüret volt, és akit, mint mondják, »mustban fürd ettek meg«.